Jövőre készülhet el az új stadion Pakson

Feltöltve: 2016, január 30 - 12:58 Frissítve: 2016, január 30 - 12:58

A tervek szerint 2017 szeptemberére készül el a Paks új stadionja, ráadásul úgy, hogy a csapatnak nem is kell költöznie közben, a csapat végig Pakson játszhatja a hazai mérkőzéseit.

A munkálatokat májusban kezdik el, a kivitelezés határideje eddig nem volt ismert, most 2017 szeptemberéről beszélnek. Az új stadion nagyjából 5 ezer férőhelyes lesz.

A paksi városvezetés szerint februárban már a pontos terveknek késznek kell lenniük, így májusban elindulhat a kivitelezés, és a 2017/2018-as szezonban már az új arénában játszhat a csapat.

A csapatnak nem kell költöznie, ugyanis a tervek szerint a mobillelátó folyamatosan "vándorolni fog", így mindig lesz elég ülőhely, amíg az egyes lelátók épülnek. A stadion közel másfél milliárd forintból épül. (Fotó és forrás: teol.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON