A Slovan kétszeres bajnok fiataljával erősített a Puskás Akadémia - hivatalos

Feltöltve: 2016, január 16 - 19:14 Frissítve: 2016, január 16 - 22:37

A Puskás Akadémia a hivatalos honlapján jelentette be, hogy leigazolta a Slovan Bratislava kétszeres szlovák bajnok középpályását, Karol Mészárost. A szlovák korosztályos válogatott hároméves szerződést írt alá.

Hároméves szerződést írt alá szombat este a Puskás Akadémiával a kétszeres szlovák bajnok, Karol Mészáros. A 22 éves galántai születésű, korábbi szlovák korosztályos válogatott középpályás fiatal kora ellenére 98 szlovák első osztályú mérkőzéssel és nemzetközi kupa tapasztalattal a háta mögött igazolt Felcsútra.

- Sok sikert kívánunk neki, hogy Magyarországon is megmutassa a képességeit - nyilatkozott Takács Mihály főigazgató a megegyezést követően.

- Igazán hálás vagyok a lehetőségért, hogy a Puskás Akadémiához igazolhattam. Nagy lépés ez az életemben, hogy most itt lehetek. Egy rövid időt játszottam ugyan kölcsönben, de mondhatjuk, hogy most váltok a karrierem során először klubot. Mindent meg fogok tenni azért, hogy a csapat megvalósítsa a célkitűzéseit. A legtöbbet jobb szélen vetettek be mostanáig, de előfordult olyan is, hogy baloldalt vagy csatárként játszottam. Puskás mezben is igyekezni fogok a gyorsaságomat kihasználva minél több gólt szerezni – összegzett a puskasakademia.hu-nak Karol Mészáros. (Fotó: puskasakademia.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON

                                                                 

  • Bernd Storck szövetségi kapitány négy nap múlva, május 31-én hirdeti majd ki az Európa-bajnokságra utazó játékosok névsorát. A jelenlegi 29 fős keretből csak 23-an (három kapus és húsz mezőnyjátékos) mehet a nemzeti csapattal a kontinenstornára, hogy Ausztria, Izland és Portugália legjobbjaival is összemérje erejét a csoportküzdelme során. A német szakembernek "nyújthatnak segítő kezet" a csakfoci.hu olvasói, akik arról szavazhatnak, hogy ők mely 6 játékost nem vinnék magukkal az Eb-re.

    MA A TV-BEN: Pályán Anglia és Argentína is