NB I: Böde és Sesták duplázott, a Fradi közel került a bajnoki címhez - videó

Feltöltve: 2016, március 19 - 20:54 Frissítve: 2016, március 19 - 22:43

Az OTP Bank Liga 26. fordulójában a Ferencváros 4-1-re győzte le a Vasast. A zöld-fehérek részéről az első félidőben Sesták, a második játékrészben pedig Böde is duplázni tudott, így a Thomas Doll csapata akár már vasárnap bajnoki címet ünnepelhet.

TABELLA: Az NB I állása itt - kattints!

Gyorsan vezetést szerzett a Fradi Sesták góljával, sőt, a 19. percben már 2-0 volt a vendégek előnye, megint Sesták volt eredményes. Mielőtt még megnyugodhatott volna a Ferencváros, Pavlov egy jó fejessel szépített a 22. percben. A félidő második felére már nem jutott ennyi esemény, nagy fölényben játszott a vendég csapat, de helyzetet alig-alig tudtak csak kialakítani.

A második félidőt jobban kezdte a Vasas, de ez komoly helyzetekben nem mutatkozott meg. Az első negyed óra után ismét egyre nagyobb fölényben kezdett játszani az FTC. Nem sokkal később Böde kétszer is betalált, a második gólt büntetőből szerezte, ezzel a meccs kétségtelenül eldőlt a hajrá előtt.

Az utolsó negyed órában már nem történt sok említésre méltó, a Ferencváros viszonylag simán gyűjtötte be a három pontot, és amennyiben az MTK vasárnap nem tudja majd legyőzni a Debrecent, úgy a 29. bajnoki címét ünnepelheti majd. (Fotó: fradi.hu)

Vasas - Ferencváros 1-4 (Pavlov 22. ill. Sesták 11., 19., Böde 65., 76. – a másodikat büntetőből) - a meccs minden fontos mozzanata itt!

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON