A Fradi már a jövő héten bajnok lehet

Feltöltve: 2016, március 13 - 10:29 Frissítve: 2016, március 13 - 15:33

A Ferencváros 4-0-s sikerével és azzal, hogy a vetélytársak közül a Debrecen és a Videoton újra fontos pontokat hullajtott immár 22 ponttal vezet a második helyre felugró, igaz, egy mérkőzéssel kevesebbet játszó MTK előtt. Amennyiben a következő fordulóban a Fradi hozza a saját meccsét, az MTK pedig nem nyer, úgy Thomas Doll csapata már hét fordulóval a bajnokság vége előtt bajnok lehet.

Könnyen lehet, hogy az OTP Bank Liga utolsó hét fordulójának már nem lesz tétje, legalábbis ami a bajnoki címért folytatott harcot illet. A Ferencváros ugyanis szombaton 4-0-ra legyőzte a Puskás Akadémiát, míg a legfőbb üldözők közül a Videoton csak 1-1-es döntetlent ért el a sereghajtó Békéscsaba ellen, míg a Debrecen hazai pályán kapott ki 3-0-ra a Honvédtól, mindez pedig azt jelenti, hogy az MTK jött fel a második helyre, de 22 pontos hátránya van a zöld-fehérekkel szemben.

Torghellééknek ugyan még van egy elmaradt meccse a Paks ellen. Ha azt feltételezzük, hogy ezt megnyerik, akkor 19 pontra „zsugorodik” a hátrányuk. Viszont, ha a következő fordulóban nem nyernek a Debrecen ellen, a Ferencváros pedig legyőzi a Vasast, úgy Bödéék már jövő héten bajnoki címet ünnepelhetnek.

A Fradinál ezzel hosszú böjtnek lehet vége, hiszen a zöldek legutóbb 2004-ben tudtak bajnokságot nyerni az NB I-ben. (Fotó: fradi.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON