Böde: Csak egy nagyon jó ajánlat miatt hagynám el a Fradit

Feltöltve: 2016, március 11 - 10:13 Frissítve: 2016, március 11 - 13:02

Böde Dániel bajnokságot és gólkirályi címet is akar nyerni az idényben, előbbit azonban még a 20 pontos előny ellenére sem veszik készpénznek a Ferencvárosnál, utóbbira pedig csak akkor koncentrálna elsődlegesen a támadó, ha már matematikailag is bebiztosították első helyüket. A válogatott csatár nem érzi még 100 százalékos állapotban magát, elárulta, miért nem ő lövi a 11-eseket, hanem Gera Zoltán, és az is kiderült, van-e esély arra, hogy klubot váltson majd esetleg a nyáron.

Böde Dániel, az FTC válogatott támadója a Magyar Lelátónak adott interjút, ebből idézünk az alábbiakban:

Ami a szíveden, az a szádon, vagy azért próbálsz odafigyelni a mondataidra?
- Mindkettő. Próbálok odafigyelni, már csak azért is, mert néha nekem is sok volt, hogy ismét én vagyok a címlapokon a nyilatkozatom miatt. Ilyenkor megkérem a kommunikációs igazgatónkat, hogy ha lehet, akkor ne nekem kelljen jönni a sajtótájékoztatókra, de van, hogy pont fordítva: ők szólnak rám, hogy figyeljek jobban (...) Jobban is szeretem, ha a jó teljesítmény miatt kerülök az újságba. Ilyenkor egy-egy meccs utáni poén is jobban ül.

Nagyon úgy néz ki, hogy bajnokok lesztek, emellett pedig a gólkirályi cím első számú várományosa is te vagy. Mennyire számít neked ez utóbbi?
- Mindenképp elöl helyezkedik el, mivel még nem voltam gólkirály. Mondjuk bajnok se, idén tényleg óriási lehetőség van arra, hogy mindkettőt megszerezzem. A gólkirályi cím úgy érzem, csak rajtam múlik. A sérülésemet követően még nem vagyok százszázalékos, de bízom benne, hogy a válogatott szünetig megoldódik ez is. Utána pedig már olyan formában leszek, amilyet elvárok magamtól. Szerencsére Thomasék (Thomas Doll – a szerk.) és a fizioterapeuták is türelmesek velem.

Cél emellett, hogy megdöntsd a 17 gólos szezonrekordod?
- Az idény előtt ezt tűztem ki magamban, aztán a sérülésem közbeszólt. Nyilván most is maximálisan benne van még, hogy szerzek plusz öt gólt, de kimondott cél nincs.

Jól jönne néhány "könnyű gól", a büntetőket mégsem te rúgod. Hogyhogy?
- Nem én vagyok kijelölve. Ilyenkor a csapat érdekei élvezik a prioritást. Gera Zoli sokkal jobb rúgótechnikával rendelkezik, mint én, s legutóbb is berúgta a büntetőt. Bízom benne, hogy ha eldől a bajnoki cím, akkor onnantól kezdve én lövöm, hisz akkor talán már az is belefér, ha véletlenül kihagyom.

Ha eldől...? Még mindig nem mondjátok ki, hogy ez már megvan?
- Természetesen nem. A következő mérkőzésre koncentrálunk: jelen esetben a Puskás Akadémia ellen akarunk nyerni. De ha már magunk fölé emeltük a trófeát, akár három, akár egy meccsel a vége előtt, akkor is minden meccsen 100%-ig fog minket fűteni a győzni akarás. (...) olyan mérkőzések várnak ránk, melyek sorsdöntőek lehetnek. Akár a Magyar Kupát, akár a bajnokságot nézzük. Mi mindkettőt meg szeretnénk nyerni, tehát a koncentrációnkat semmi sem szabad, hogy elvonja!

Tegyük fel, hogy mindent megnyertek, emellett pedig gólkirály is leszel. Így már nagyon nehéz lesz 120 kilométerre maradni Madocsától. Mi van akkor, ha befut egy külföldi ajánlat?
- Semmi, mi lenne? Majd elgondolkodunk rajta. Idáig is voltak megkeresések, de nem lett belőlük semmi. Természetesen sokat nyom a latban, hogy közel legyek a szülőfalumhoz, de a Fradiban is szeretek játszani. Szóval annak a bizonyos ajánlatnak igazán jónak kell lennie. (Fotó: Sas Gábor)

TOVÁBB: A teljes interjú itt olvasható - kattints!

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON