Fradi: Európai sztárcsapattal működhetnek együtt

Feltöltve: 2016, február 12 - 12:28 Frissítve: 2016, február 12 - 15:07

Az Európai Klubok Szövetsége Párizsban tartotta meg 16. közgyűlését. A 143 klubot tömörítő szervezet összejöveteleinek rendszeres résztvevője Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, aki ezúttal is aktív részese volt a programoknak.

Közgyűlésén az ECA leszögezte, hogy aktív részese kíván lenni a FIFA döntéshozásának. A klubok érdekeit védő szervezet nem ért egyet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség tervével, mely szerint a jövőben 32-ről 40-re emelné a világbajnokságon résztvevő válogatottak számát. Az ECA szerint a jelenlegi egyensúly éppen megfelelő a klubfutball és a válogatott tornák között, a játékosokat pedig óvni kell a túlterheléstől.

Orosz Pál így értékelte az elhangzottakat:

- Az elmúlt időben napvilágot láttak pletykák, hogy a legnagyobb európai klubok külön „szuperligába” tömörülnének, ami alapvetően felboríthatná a jelenlegi pénzelosztási rendszert. Erről azonban sem a közgyűlésen, sem a versenybizottság ülésén nem esett konkrétan szó. A Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában viszont Rummenigge elnök úr beszéde alapján lesznek változások a következő periódusban, amelyek remélhetőleg nem fogják hátrányosan érinteni a kisebb csapatokat sem, de konkrét javaslat most még természetesen nem hangzott el. A dolgok elébe menve a kisebb klubokat tömörítő 4. szubdivízió következő ülését meghívásunkra a Groupama Arénában rendezi meg idén tavasszal az ECA. Ott igyekszünk majd proaktívak lenni, és a mi érdekeinket szem előtt tartva egy közös álláspontot kialakítani.

Orosz Pál a párizsi közgyűlés másnapján vonatra ült, hogy meglátogassa az Olympique Lyonnais létesítményeit. A francia klub ugyanis szeretne több területen együttműködni a Fradival.

- Még decemberben keresett meg minket Jean-Michel Aulas úr, a Lyon elnöke, hogy a Ferencvárossal szeretnének együtt dolgozni. Most a két franciaországi célpontot összekötöttem, hiszen TGV-vel 2 óra az út. Megnéztem a Lyon új stadionját, ahol a nyári Európa-bajnokságon a magyar válogatott Portugália elleni meccsét vívja. Emellett láttam az új, épülő edzőközpontot is. A Lyon egyébként júliusig még a régebbi létesítményét használja közösen az utánpótlás-csapataival.

– A Lyon nemzetközi hálózatot épít – már egészen Vietnamig elértek ebben –, a régiónkból pedig nagy örömünkre a Fradira esett a választása. Az együttműködésről tárgyaltam az OL utánpótlás-igazgatójával, de a férfi és női felnőtt csapatok szintjén is szeretnének velünk együtt dolgozni. A Lyon női csapata egyébként még a férfiaknál is sikeresebb, hiszen 2011-ben és 2012-ben is megnyerték a Bajnokok Ligáját. Azt azért tegyük hozzá, hogy a női részleg költségvetése Lyonban nagyjából annyi, mint a mi teljes éves költségvetésünk. A franciák hamarosan viszonozzák majd a látogatást, amikor szakmai csapattal érkeznek Budapestre, hogy tovább tárgyaljanak az együttműködés részleteiről a Ferencváros szakembereivel. Nagy dolognak tartom, hogy a 117 éves tradíciónk, ismertségünk és a munkánk alapján egy ilyen nagy sikereket megélt francia klub figyelmét is felkeltettük. (Forrás és fotó: fradi.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.