Fradi-Vidi: Horváth előrehozott döntőről beszél, Doll a tavalyi fináléról

Feltöltve: 2016, február 10 - 13:42 Frissítve: 2016, február 10 - 13:56

Ma este 18 órakor a Ferencváros a Videotonnal találkozik a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. Mindkét szakvezető nehéz meccsre számít.

Thomas Doll (Ferencváros): - Mindkét csapat számára jó, hogy erős riválissal szemben kezdheti meg a tavaszt. A felkészülés után ugyanis sosem tudhatjuk biztosan, hogy pontosan hol is tartunk, a Videoton elleni mérkőzés viszont nagyon jó jelzést ad majd erről. A továbbjutás két mérkőzésen dől el, ezért nagyon fontos, hogy a védelmünk stabilan zárjon. A Groupama Arénában nagyszerű a gyep minősége, így nem lehet probléma az esőből. A meccs után pedig senki nem kérdezi majd, hogy milyen volt az idő, csak az eredmény számít. A célunk az, hogy ismét bejussunk a Magyar Kupa döntőjébe, és ilyen szempontból nem számít, hogy milyen az idő vagy ki az ellenfél, tovább kell jutnunk! (fradi.hu)

Horváth Ferenc (Videoton): - Kaphattunk volna kellemesebb ellenfelet is a kupában, talán még azt is mondhatom, hogy előrehozott döntőnek is beillik ez a párharc, de természetesen a többi versenyben lévő csapatnak is a kupára fáj a foga. Ősszel ugyan kikaptunk a Ferencváros ellen az Üllői úton, mégis úgy érzem, hogy ott fordult át sok minden. Elkezdtünk csapatként működni, és ez azóta is így maradt, bízom benne, hogy ezúttal ez a fejlődés győzelmet eredményez majd. Nagyon fontos számunkra a Magyar Kupa, az elejétől kezdve száz százalékosan komolyan vesszük, természetesen ez a folytatásban sem lesz másképp. Mindkét klubhoz sok szál köt, de nincs semmi különös érzésem a Fradi elleni meccsekkel kapcsolatban, hacsak az nem, hogy nagyon szeretnék a Vidivel továbbjutni az elődöntőbe. (vidi.hu) (Fotó: vidi.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON