Fradi: Válogatott játékos érkezett a védelembe - hivatalos

A honlapunkon is megjelent hírnek megfelelően szerződtette a Ferencváros az eddig a lengyel Korona Kielcében szereplő 26 éves bosnyák válogatott védőt, Adnan Kovacevicet.
Dudás Gábor 2020. július 27., hétfő 12:05
A honlapunkon is megjelent hírnek megfelelően szerződtette a Ferencváros az eddig a lengyel Korona Kielcében szereplő 26 éves bosnyák válogatott védőt, Adnan Kovacevicet.
Szerző: Dudás Gábor 2020. július 27., hétfő 12:05

Korábban már beszámolt arról a csakfoci.hu, hogy a Ferencváros szerződtetné a lengyel élvonaltól búcsúzott Korona Kielce 26 éves, szabadon igazolható bosnyák válogatott védőjét, Adnan Kovacevicet.

Az FTC hétfőn hivatalosan is bejelentette a középső bekk érkezését, azaz a legutóbbi három szezont a lengyel élvonalban töltő bosnyák válogatott védő a jövőben a Ferencvárost erősíti.

Kovacevic védő létére öt gólt szerzett és két gólpasszt is kiosztott a 2019/20-as szezonban. Nemrég pedig 100. tétmeccsét is lejátszotta a Korona Kielcében. A válogatottban első meccse rögtön egy Európa-bajnoki selejtező volt, amelyet nemzeti csapata 4-1-re megnyert a finnek ellen – Kovacevic olyan társak mellett játszhatott, mint például a Juventus sztárja, Miralem Pjanic, a védelemben pedig a jelenleg az Arsenalt erősítő Sead Kolasinac szerepelt mellette. Ezt követően eddig még kétszer, a görögök és az olaszok ellen léphetett – egyaránt kezdőként – a pályára - írja a fradi.hu.

Kovacevic az FTC ötödik nyári igazolása Olekszandr Zubkov (Sahtar Donyeck, kölcsönjáték után végleg), Bogdán Ádám (Hibernian), Myrto Uzuni (Lokomotiva Zágráb) és Aïssa Laïdouni (FC Voluntari) után.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
ZTE
Márton Gábor
Márton Gábor vezetőedző elmondása szerint a következő idényben is ő ül majd minden bizonnyal a Zalaegerszeg kispadján, és hosszabb távra tervez a kék-fehéreknél. (sportal.blikk.hu)
REAC
Urbán lehet az edző
Sajtóhírek szerint Urbán Flórián veheti át a harmadosztályban szereplő rákospalotaiak irányítását.
Tovább az összes átigazoláshoz