Diósgyőrből igazolhat csatárt a Loki Balogh helyére

Feltöltve: 2016, január 28 - 10:42 Frissítve: 2016, január 28 - 13:35

A csakfoci.hu információi szerint Diósgyőrből is pótolhatja a DVSC-TEVA a Palermóba igazolt utánpótlás-válogatott csatárt, Balogh Norbertet. Felmerült ugyanis annak a Takács Tamásnak a szerződtetése, aki alkatra hasonló jellemzőkkel bír, mint a Serie A-ba távozott Balogh, és aki az ősszel 12 meccsen játszott a DVTK-ban, de csak egyszer kezdőként. A DVTK később bejelentette, hogy Takácsot megkereste a DVSC, és a játékos már Debrecenbe is utazott tárgyalni.

Mint ismeretes, a legnagyobb üzletet a DVSC-TEVA kötötte eddig az NB I-es csapatok közül a télen, 2,2 millió euróért adta el Balogh Norbertet az olasz Palermo együttesének.

Úgy tudjuk, hogy a lehetséges utódok között Takács Tamás, a DVTK 24 éves csatára is felmerülhet. A majd két méter magas játékos az előző szezonban mutatkozott be az NB I-ben, eddig 38 mérkőzésen 5 gólja van az élvonalban.

Ősszel 12 mérkőzésen játszott, de csak egy ízben kezdőként és többször az NB III-as gárdában lépett pályára.

FRISSÍTÉS: A diósgyőriek cikkünk megjelenése után nem sokkal bejelentették, hogy a DVSC-TEVA ajánlatot tett a DVTK-nak Takács Tamás játékjogának megvásárlására. Amennyiben a labdarúgó és a Debrecen meg tud állapodni, klubunk nem gördít akadályt a támadó távozása elé. Takács a klub engedélyével a mai napon Debrecenben tárgyal. (Fotó: dvtk.eu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON

                                                                 

  • A 98, az Európa Liga első selejtezőkörében induló csapat közül már csak hatnak a kiléte nem ismert, de összességében már látható, mely országokbeli és nagyjából milyen erősségű gárdákkal találkozhat majd a három, a június 20-i sorsoláson érintett magyar klub. Bár hivatalosan nincs már regionális alapú sorsolás, nem kizárt, hogy a térségből kaphat ellenfelet a kiemelt Videoton és DVSC, valamint a nem kiemelt csapatok közé került MTK. Íme, a lista!

    MA A TV-BEN: A német foci utolsó fontos meccse az idényben