MK: Mátyusék 5 alapember nélkül tennének csodát Debrecenben

Feltöltve: 2016, március 1 - 12:52 Frissítve: 2016, március 1 - 13:58

Több alapember is hiányozhat a Nyíregyháza Spartacusból a mai Debrecen elleni Magyar Kupa-visszavágón. Ketten eltiltás, hárman pedig sérülés miatt nem lehetnek ott Mátyus János csapatában. A másik oldalon Bódi Ádám nem tudja elképzelni, hogy kiessenek.

Rubus Tamás és Törtei Tamás eltiltás miatt nem szerepelhet a mai Magyar Kupa visszavágón, sérülés miatt pedig Pölöskey Péter, Zoran Kostic és Rezes László sem bevethető.

A sok nehézség ellenére Luis Ramos optimistán nyilatkozott a nyiregyhazaspartacus.hu -nak.

- Mivel előnyt szerzett a Debrecen, ők várhatják jobb helyzetből a visszavágót, de nem adjuk fel, és szeretnénk továbbjutni. Nagyon szeretem a derbiket, engem nagyon feldob, és mindent megteszek majd a sikerért.

A másik oldalon Bódi Ádám érthető módon rendkívül magabiztos.

- Idegenben rúgtunk két gólt, most hazai pályán szerepelünk egy ősi rivális ellen. Nem tudom elképzelni, hogy kiesünk. Mindenki maximálisan azon van, hogy megnyerjük a visszavágót is és továbbjussunk. Úgy tudom, a B-közép szép számmal lesz jelen. Jól indult a tavaszi szezon, és abban bízunk, idővel egyre több szurkoló kijön a Nagyerdei Stadionba a mérkőzéseinkre - mondta a középpályás a dvsc.hu-nak.

A DVSC- Nyíregyháza mérkőzés ma este 18 órakor kezdődik, a tét az elődöntőbe jutás. Az első találkozón a Loki 2-1-re nyerni tudott.

A meccsről élő, szöveges tudósításban számolunk be honlapunkon. (Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON