Mátyus: "Nem a harmadosztályban van a helyünk, de a Loki az erős favorit"

Feltöltve: 2016, február 9 - 13:16 Frissítve: 2016, február 9 - 13:18

Kedden 18 órakor Nyíregyháza-Debrecen Magyar Kupa-mérkőzéssel elkezdődik az idei futballtavasz. A párharcról Mátyus János, a hazaiak vezetőedzője és Szakály Péter, a vendégek csapatkapitánya nyilatkozott.

Mátyus János, a Nyíregyháza vezetőedzője az mlsz.hu-nak beszélt a meccsről.

- Csapatomnak a játékoskeret és a klubháttér alapján nem a harmadosztályban van a helye, de ezzel együtt a Debrecen elleni párharcban nem mi vagyunk az esélyesek. Ellenfelünk az ország egyik legerősebb játékoskeretével rendelkezik, ennek megfelelően erős favoritja a továbbjutásnak, de ez nem jelenti azt, hogy előre feladnánk a párharcot. Úgy futunk neki a két mérkőzésnek, hogy nincs vesztenivalónk, mindent megteszünk a továbbjutás érdekében, de nem lehet elvárás a siker, számunkra bónusz lenne az elődöntőbe jutás. A felkészülés során komoly sérüléshullám tizedelte meg az amúgy is szűk keretünket, másrészt azonban sikerült élvonalbeli tapasztalattal rendelkező labdarúgókkal erősítenünk, és az is segítette a munkát, hogy a tökéletes tulajdonosi háttérnek köszönhetően külföldön, remek körülmények között készülhettünk a téli szünetben.

Szakály Péter, a Debrecen csapatkapitánya szerint nem vár rájuk könnyű mérkőzés.

- A Nyíregyháza ellen mindig óriási presztízs értéke van a győzelemnek, ez még inkább igaz most, amikor kupaelődöntőt ér a továbbjutás. Számunkra a kupa és a bajnokság egyformán fontos, nem titkolt célunk ugyanis az, hogy elérjük az Európa Liga selejtezőjét, és mindkét sorozaton keresztül vezethet oda út, ezért ugyanolyan komolyan vesszük őket. Nem téveszt meg bennünket, hogy a nyírségiek a harmadosztályban szerepelnek, hiszen a minőséget tekintve NB I-es keretük van. Meggyőződésem, hogy megállnák a helyüket az élvonalban is, és mi ennek megfelelően készülünk ellenük. Két mérkőzés dönt a továbbjutásról, de nem szeretnénk az utolsó pillanatokra hagyni a döntést, ezért már az idegenbeli meccsen szeretnénk közel kerülni a párharc megnyeréséhez. Ami a téli változásokat illeti, úgy érzem, hogy bár minőségi játékosok távoztak tőlünk, sikerült pótolnunk őket az új igazolásokkal. A nyíregyházi kupameccs iránymutató lesz a tavasz folytatást illetően, a holnapi játék és eredmény mutatja majd meg, hogy sikerült-e valóban jól felkészülnünk a tavaszra - mondta a középpályás a szövetség honlapján. (Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON