Megkezdi Eb-szereplését a magyar futsal-válogatott

Feltöltve: 2016, február 2 - 11:16 Frissítve: 2016, február 2 - 11:18

Kedden 21 órától Spanyolország ellen kezdi meg Eb-szereplését a magyar futsalválogatott Belgrádban. Két nappal később Ukrajna ellen lép pályára a magyar csapat, szintén 21 órától. Az M4 és a Eurosport mindkét mérkőzést élőben közvetíti a Belgrád Arénából.

Trencsényi János az első mérkőzés kapcsán elmondta: a futsalban egyébként is kiemelten fontos védekezésnek még nagyobb szerepe lesz a világranglista-első Spanyolország ellen.

- Az első mérkőzésünkön a tisztes helytállás a célunk, a világ egyik legerősebb együttesével kerülünk szembe. Spanyolország ellen nehéz lesz, hiszen előreláthatólag a védekezés is sok energiánkat fogja majd felemészteni. Próbálunk minél jobb eredményt elérni, de az igazi célunk a második találkozó megnyerése, hiszen a fő motivációnk a legjobb nyolc közé jutás - mondta a futsalválogatott csapatkapitánya az mlsz.hu-nak.

Sito Rivera, a mieink spanyol szövetségi kapitánya hozzátette, pályafutása során már többször is szembekerült honfitársaival, ezért nem érzi különlegesnek a keddi összecsapást.

- A hazám válogatottja elleni első mérkőzésen még furcsán éreztem magam, de most már nem jelent gondot ez a feladat, mondhatjuk, hogy hozzászoktam a szituációhoz, hiszen több mint tízszer játszottam aktuális csapatommal Spanyolország ellen. Nem lesz egyszerű a feladat, de próbáljuk a legtöbbet kihozni a mérkőzésből, ehhez fegyelmezetten kell védekeznünk, és az eredménytől függetlenül összpontosítanunk kell az utolsó pillanatig. Ahogy azt korábban is említettem, a fő célunk a második mérkőzésünkön az ukránok legyőzése. Eddig minden a terv szerint halad, csodálatos érzés volt megérkezni az Eb helyszínére, elégedett vagyok a játékosok hozzáállásával is - mondta Sito Rivera. (Fotó: mlsz.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON

                                                                 

  • Hétfőn este, magyar idő szerint 21 óra 30 perckor, hivatalosan is bejelentette a Manchester United, hogy menesztette posztjáról Louis van Gaal menedzsert. Két év után köszöntek el a holland szakembertől, aki a hétvégén első és utolsó trófeáját, az FA-kupát nyerte meg az angol rekordbajnokkal, de összességében nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. Utódját hamarosan megnevezi a klub, minden jel arra mutat, hogy José Mourinho lesz az.

    MA A TV-BEN: Stieberék és Husztiék élet-halál meccse, MTK-Fradi döntő