Kétszeres BL-győzteshez igazolt a románverő magyar játékos

Feltöltve: 2016, január 7 - 13:32 Frissítve: 2016, január 7 - 13:32

A magyar futsalválogatott erőssége, Dróth Zoltán a kazah Kairat Almatyban folytatja a pályafutását.

November közepén az UEFA Futsal CUP elitkörének egyik csoportját a Rába ETO futsalcsapata rendezte, és a Kairat Almaty is a magyar érdekeltségű csoportba került. A magyar bajnok az utolsó körben lépett pályára a címvédő ellen, és szoros, izgalmas találkozón a hajrában maradt alul. Az 5-4-re végződő mérkőzésen Dróth Zoltán is a kapuba talált, és talán itt kelthette fel a kazah együttes figyelmét. A minitornát végül az orosz Ugra Yugorsk nyerte a Kairatot megelőzve, ezzel a kazahok nem jutottak be a négyes döntőbe. Ezt követően a napokban eldőlt, hogy a 95-szörös válogatott játékos a kétszeres futsal BL-győztes kazah együtteshez igazol.

A statisztikák alapján egyértelműen előrelépést jelent az igazolás, hiszen a nemzetközi szinten magasan jegyzett Kairat Almaty története során kétszer is elhódította az UEFA Futsal Cup trófeáját, a 2012/13-as és a tavalyi szezonban is ők bizonyultak a legjobbnak.

- Nagyon örülök, hogy egy nemzetközileg magasan jegyzett, többszörös BL-győztes klubhoz igazoltam, úgy gondolom, hogy egy magyar játékosnak ez hatalmas elismerés és óriási kihívás – kezdte az Eb-kijutást érő gól szerzője. - Hat és fél évet játszottam az ETO-ban, és mindig is a terveimben szerepelt, hogy külföldre igazoljak. Most mindenki támogatott ebben, szeretném külön megköszönni Drucskó Zoltánnak, az ETO elnökének, hogy segített az átigazolásban, és létrejöhetett az álmom. A Kairat Almatyról érdemes megemlíteni, hogy kétszeres BL-győztes együttesről van szó, több kiváló brazil futsalosuk van. Tele van az együttes világbajnok játékosokkal, tehát nagy a rivalizálás, nem lesz egyszerű dolgom. Az első fél év különösen nehéz lesz, fel kell vennem a ritmust, és be kell illeszkednem a csapatba, de nem csak ez jelent kihívást, hiszen egy teljesen más kultúrájú országba költözöm. Jövő héten utazom Kazahsztánba, majd az Eb-felkészülésre érkezem vissza a válogatottba. Úgy tervezem, hogy az Eb után már a családdal együtt megyek vissza - mondta a 27 éves játékos az mlsz hu-nak. (Fotó: mlsz.hu)

EZ IS ÉRDEKELHET

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés fülre. Használhatod eddigi csakfoci.hu-s felhasználónevedet és jelszavadat (ez korlátozott beállítási lehetőségekkel jár együtt), de ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz (ez bővebb egyéni beállításokra ad lehetőséget), mint ahogy a Facebook-, Google- vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

CÍMLAPON