Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök hivatalos felkérést nyújtott be Marokkónak egy Portugáliával közös rendezésű világbajnokság megpályázására. Az ötlet az AS értesülései szerint szeptember 12-ig vezethető vissza, amikor a Spanyol Labdarúgó Szövetség elnöke, Luis Rubiales a Moncloa-palotában találkozott Sánchezzel.

Az államfő azóta spanyol kormányzati források szerint tárgyalásokat folytatott Saadedín Al Othmani marokkói miniszterelnökkel, és VI. Mohameddel, az észak-afrikai ország királyával.

Marokkónak ez lenne a hatodik világbajnoki pályázata: 1994-ben, 1998-ban, 2006-ban és 2010-ben sem sikerült elnyerniük a rendezés jogát. Spanyolországban már rendeztek vb-t 1982-ben, míg Portugália eddig “csak” a 2004-es Eb-n számított házigazdának.

A spanyol-portugál közös pályázatnak már mondhatni hagyománya van: a 2018-as világbajnokságért is elindultak, illetve a 2028-as Eb vendégül látását sem zárják ki. Marokkót a két országtól csupán a 14 kilométer széles gibraltári szoros választja el.