Alan Dzagojev, a házigazda orosz labdarúgó-válogatott támadója sérülés miatt nem léphet pályára világbajnokság A csoportjának Uruguay elleni rangadóján sem.
A CSZKA Moszkva 28 éves futballistája a Szaúd-Arábiával játszott vb-nyitómérkőzés első félidejében szenvedett combsérülést, ami miatt később az Egyiptom elleni találkozón sem szerepelhetett. A csapat közlése szerint Dzagojev állapota az elmúlt napokban javult ugyan, a hétfői találkozón azonban még nem lesz hadra fogható.
„Nem utazik el Szamarába a csapattal, mert Moszkvában kap majd kezeléseket” – mondta pénteken a válogatott orvosa, Eduard Beszuglov.
A hazai válogatott eddig minden várakozást felülmúlóan szerepel a vb-n. Szaúd-Arábiát 5-0-ra, míg Egyiptomot 3-1 győzte le, s már bejutott a nyolcaddöntőbe. A szintén továbbjutó és hatpontos Uruguay elleni találkozó a csoport első helyéről dönt majd. (MTI)
Átigazolások
Új szerzemény
Mamadou Sarr
Mamadou Sarr személyében szenegáli légióssal bővült a ZTE FC kerete, miután a zalai klub az afrikai US Ouakam együttesétől szerződtette a 18 éves támadót.
Légiósok
Kovácson a Juve szemei
A Juventus érdeklődését is felkeltette az AZ Alkmaar 19 éves magyar támadója, Kovács Bendegúz, akit Hollandiában már Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítanak.
Kérdéses a folytatás
Csercseszov
Elképzelhető, hogy külföldi klubtól kap ajánlatot Sztanyiszlav Csercseszov, aki hétfőn távozott az orosz élvonalbeli Akhmat Grozny csapatától.