A Het Nieuwsblad információi szerint a koronavírus-járvány drasztikus intézkedésre késztetheti az Európa Labdarúgó-szövetséget. A lap úgy tudja, hogy az UEFA elnöke, Alexander Ceferin a mai napon 13 órakor tartandó videókonferencián a halasztást fogja indítványozni az Európa-bajnoksággal kapcsolatban, azaz egy évvel később, 2021 nyarán fogják megrendezni a kontinenstornát.

Az UEFA szerint az egész Európát megbénító járvány lecsengésének pontos időpontja bizonytalan, ezért lehetetlennek tartják, hogy biztonságos körülmények között megrendezzenek egy olyan sporteseményt 12 különböző országban – köztük négy mérkőzést Magyarországon is megrendeznének-, mint az Európa-bajnokság.

A lap hozzáteszi, az Eb esetleges elhalasztása nem lenne olcsó, hiszen az UEFA 300 millió eurós hozzájárulást szeretne behajtani a klubokon.

A Het Nieuwsblad értesülései szerint az európai labdarúgásért felelős közeg kívánsága, hogy a járvány elmúltával a felfüggesztett nemzeti bajnokságokat befejezzék, ami kizárná az idei Európa-bajnokság megrendezését.

A BL és az EL is eltolódik

A Het Nieuwsblad megemlíti, hogy június 30-ig vagy július 30-ig kitolva fogják befejezni a BL-t és az EL-t.

Emellett az UEFA a FIFA-val is szeretne egyezségre jutni abban, hogy a Copa América is egy évvel eltolódjon, és ezzel együtt párhuzamosan a FIFA 24 csapatos klub vb-je is halasztásra kerülne, mivel azt eredetileg 2021. június-júliusra terveztek előzetesen.

Koronavírus: Az MLSZ felfüggesztette minden versenysorozatát – hivatalos