Horvátországban komoly visszhangja volt a meccsükön történt rendbontásnak.

Fotó: AFP

"A büszkeségtől nagyon gyorsan eljutottunk a szégyenkezésig" - ez volt az első mondata a vajdasag.ma újság szerint a horvát köztelevízió riporterének a Horvátország-Csehország mérkőzés után, amelyen a horvát válogatott remekül játszott, 2-0-ra vezetett, az utolsó negyedórában azonban a saját szurkolóik petárdákat dobáltak a pályára, majd horvát drukkerek egy csoportja egymásnak esett. Állt a játék, emiatt a bíró kilenc percet hosszabbított, s a csehek egyenlítése a ráadásban jött össze. Horvátország a következő két vb-selejtezős mérkőzését egy korábbi büntetés miatt nézők nélkül kell, hogy lejátssza, s ez a pénteki incidens miatt még súlyosabb büntetésre is számíthat. Az elveszített két pont mellett a horvátok egyik legjobb játékosukat, Luka Modrićot is elveszítették, aki sérülés miatt szinte biztos, hogy nem fog pályára lépni a spanyolok elleni csoportmérkőzésen.

A találkozó után Ivan Rakitić azt nyilatkozta a HRT-nek, hogy nagyon reméli, az incidens miatt nem zárják ki a válogatottat a tornáról, s pályára léphetnek Spanyolország ellen. A játékos szerint most annak is örülniük kell, hogy a találkozót végigjátszották, mert egy pillanatban úgy nézett ki, hogy az angol Clattenburg idő előtt lefújja a mérkőzést, s akkor még nehezebb helyzetben lettek volna.

Ivan Perišić a találkozó után azt mondta, nem tudja, minek kell történnie és mit kell tenni, hogy azok, akik ezeket a sz.rásokat csinálják, eltakarodjanak:
- Mondtam a rohamrendőröknek, hogy menjenek be a nézőtérre és tegyenek rendet, de ők azt felelték, hogy erre nem kaptak felhatalmazást az Európai Labdarúgó-szövetségtől. Hogy érzi magát egy játékos egy ilyen találkozó után? Hogy ne használjak csúnya szavakat: szerencsétlenül. Az incidens után mintha nem lettünk volna a pályán, valamennyien csak a pályán kívüli eseményekre gondoltunk.

Ante Cacic szövetségi kapitány is nekiment a rendbontóknak.
„Ezek az emberek nem igazi drukkerek, hanem szimpla huligánok, a labdarúgás terroristái, megint ők balhéztak. Valószínűleg kívülről támogatják őket, de nem tudom, kik. Európa döntő része szégyelli ezt a viselkedést. 

Az UEFA egyébként közölte, hogy fegyelmi eljárást indít a csoportmeccsen történt incidens miatt.

Bízol a magyar csapatban? Fogadj és nyerj - kattints!

Címkék:

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés (Login) fülre. Ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz, mint ahogy a Facebook-, Google-vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

 
 

A legnépszerűbb Eb-hírek

Friss NBI-es hírek

 

Az összes friss hír

 

 

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információ: Adatvédelmi nyilatkozat