Az Európa-bajnokságon szoros, kiegyensúlyozott csoportra számít Marcel Koller, a magyarokkal azonos négyesben szereplő osztrák labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Velünk kapcsolatban a védelmünket emelte ki, valamint azt, hogy nem lehet minket Máltával összehasonlítani.

Portugália a kvartett favoritja. Olyan játékosa van, mint Cristiano Ronaldo, akit a világon mindenki ismer. De nem csak belőle áll a portugál csapat, amely vasárnap ezt be is bizonyította, ugyanis nélküle is 3-0-ra nyert Norvégia ellen. Magyarországnak erős védelme van és versenyképes együttes, akárcsak az izlandi, így nagy és szoros küzdelmet várok - mondta a svájci szakember az osztrákok Málta felett aratott 2-1-es sikerét követő sajtótájékoztatón az MTI érdeklődésére.

Koller arra a kérdésre, hogy a klagenfurti találkozó mennyiben szolgálta a felkészülést a magyarok elleni első Eb-meccsre, úgy fogalmazott,

Málta nem Magyarország,

de abból a szempontból mindenképpen hasznos volt, hogy számos dolgot kipróbálhattak, amelyek közül voltak sikeresek és kevésbé sikeresek.

- Elégedett vagyok, mert noha sok ember azt várta, hogy nagyarányú győzelmet arassunk, én tudtam, hogy Málta stabilan védekezik és remekül kontrázik. A feladatot viszont teljesítettük, győztünk. Néhány játékos fáradt volt, emiatt kissé pontatlanul futballoztunk - értékelte csapata győzelmét Koller.

A nagy potya

A meccsen - melyet a helyszínen tekintett meg Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya és segítője, Andreas Möller - az osztrákok korán, már a 4. percben vezetést szereztek Marko Arnautovic révén. A hazaiak ezt követően is kreatív futballt mutattak be, így felállt és zárt védelem mögé is be tudták játszani a labdát, ennek köszönhetően Alessandro Schopf növelte az előnyt. Ugyanakkor amennyire meggyőző volt az osztrákok támadó játéka, annyira égbekiáltó hibák jellemezték a gárda védekezését. Az egyik ilyet a második félidőben becserélt David Alaba követte el, amely öngólt eredményezett. A kapus nem a helyén állt, hanem a kaputól jobbra, hogy oda passzolja le neki a labdát a Bayern München sztárja, aki viszont a kapu közepébe gurított.

- Nem értették meg egymást - zárta rövidre a nem mindennapi gól elemzését Koller.

Az osztrákok szombaton az Eb-ről lemaradt hollandokat fogadják Bécsben. A jövő hét pénteken rajtoló, franciaországi Eb-n Mallemortban lesz a bázisuk, s elsőként a magyarokkal találkoznak június 14-én, Bordeaux-ban. Négy nappal később Portugáliával küzdenek meg Párizsban, 22-én pedig Izland lesz az ellenfelük szintén Saint-Denis-ben. (MTI)

Címkék:

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés (Login) fülre. Ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz, mint ahogy a Facebook-, Google-vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

 
 

A legnépszerűbb Eb-hírek

Friss NBI-es hírek

 

Az összes friss hír

 

 

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információ: Adatvédelmi nyilatkozat