A magyar U17-es válogatott május 3-án kezdi meg szereplését a horvátországi korosztályos Európa-bajnokságon. Az MLSZ összegyűjtött néhány fontos tudnivalót a mérkőzésekre elutazó szurkolók számára.

Fotó: www.mlsz.hu

U17-es válogatottunk a hazai Eb-selejtező elitkör megnyerésével 11 év után jutott ki újra a korosztály Európa-bajnokságára, és 15 másik válogatottal együtt készülhet a májusi, horvátországi tornára. A magyar csapat május 3-án, 14.00 órától Nagygoricán, a franciák ellen játssza le első mérkőzését, három nappal később, május 6-án 16.00 órától a zágrábi Lučko Stadionban a skótok, majd május 9-én 16.00 órától, szintén a Lučko Stadionban a feröeriek lesznek a mieink ellenfelei.

A mérkőzésekre szóló jegyeket interneten már most meg lehet vásárolni, személyesen pedig a meccsek helyszínén felállított jegyeladási pontokon, amelyek a találkozók előtt 3 órával nyitnak ki.

 

A mérkőzésekre a belépők két kategóriában állnak rendelkezésre, elhelyezkedéstől függően 5 vagy 10 horvát kunába (aktuális árfolyamon átszámolva 210 vagy 420 forintba) kerülnek. A jegyvásárláshoz – interneten és személyesen vásárolva is – meg kell adni a személyes adatokat (név, születési idő, születési hely, személyi igazolvány vagy útlevél száma). Egy vásárló legfeljebb 10 jegyet igényelhet. A nagygoricai stadion befogadóképessége 8000 fő, a zágrábi Lučko-stadionba viszont csak 1500 szurkoló fér be.

A magyar válogatott csoportmérkőzései:

Május 3., Radnik Stadion, Nagygorica
Magyarország–Franciaország, 14.00

Május 6., Lučko Stadion, Zágráb
Skócia–Magyarország, 16.00

Május 9., Lučko Stadion, Zágráb
Feröer-szigetek–Magyarország, 16.00

Címkék:

TUDJUK, HOGY A FOCI NEM SZÍNHÁZ, DE EZT TARTSD SZEM ELŐTT:

1. Fogadd el, hogy a fórumon és az oldalon más klubok szurkolói is jelen vannak.
2. Beszélj úgy másokkal, amilyen hangnemet magaddal vagy kedvenc csapatoddal szemben is elviselnél!
3. A vitapartnered mondandójával szemben érvelj, és ne a személyét támadd!
4. Ha valakit sehogy nem bírsz elviselni, egyszerűen rejtsd el a bejegyzéseit egy gombnyomással vagy csak ignoráld őt.
5. Ha fenyegeted a másikat, folyamatosan durván támadod a személyét, azért végleges tiltás jár.
6. Tartózkodj az erőszakos, gyűlöletkeltő, sértő, törvénybe ütköző bejegyzésektől. Ne spamelj, ne trollkodj és ne itt reklámozz!
Fórumszabályzat bővebben itt!

Ha ezeket a szabályokat nem tudod elfogadni, kérjük, inkább maradj távol a fórumtól! Egyúttal előre is köszönjük, ha hozzászólásaiddal elősegíted egy normális fórum kialakulását!

BELÉPÉS:
Kattints a Bejelentkezés (Login) fülre. Ha van már Disqus-hozzáférésed, azzal is bejelentkezhetsz, mint ahogy a Facebook-, Google-vagy Twitter-fiókoddal való belépésre is van lehetőség.

 
 

A legnépszerűbb Eb-hírek

Friss NBI-es hírek

 

 

Az összes friss hír

 

 

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információ: Adatvédelmi nyilatkozat